Karrier

Megbízhatóság, lelkesedés, pontosság, ügyfélorientált hozzáállás.
A Szűcs és Társai Ügyvédi Iroda fiatalos, lendületes csapata folyamatosan keresi azokat a fiatal tehetségeket, akik akár már az egyetem éveik alatt gyakornokként, akár a diploma megszerzését követően ügyvédjelöltként szeretnének egy elhivatott, mégis a legkevésbé sem sztereotipikus csapat tagjává válni. Tudjuk azt, hogy friss szemmel sokszor másképp látnak a fiatalok, Irodánknak pedig pontosan erre a friss, fiatalos szemléletmódra van szüksége, hogy ne csak a jog változásaival, de a mindennapi élet fejlődésével is lépést tarthassunk, mind a technológia, mind a trendek szintjén. Folyamatosan várjuk a kiemelkedő tehetségű fiatal joghallgatók és diplomások jelentkezését, akiknek az elsődleges érdeklődési területe a polgári jog, illetve gazdasági jog. A jelentkezéseket (fényképes önéletrajz, motivációs levéllel) az „iroda@tradius.hu” e-mail címre várjuk, a tárgyban a pozíció, azaz „Jogi gyakornok” vagy „Ügyvédjelölt” megjelöléssel.


 Ügyvédjelölti pozíció:

A Szűcs és Társai Ügyvédi Iroda (V. kerület) (www.tradius.hu) főállású, legalább egyéves tapasztalattal rendelkező ügyvédjelöltet keres elsősorban polgári, vegyes (társasági jog, dologi jog, adójog, családjog, öröklési jog, kötelmi jog, szellemi alkotások joga) jogterületre.

• Feladatok:
– jogi képviselet ellátása bírósági, hatósági eljárások során,
– beadványok szerkesztése és véleményezése,
– ügyfelekkel való kapcsolattartás,
– jogeset/bírósági határozat/jogszabálykutatás,
– egyéb általános ügyvédjelölti feladatok

• Elvárások:
– önálló munkavégzésre való képesség,
– precizitás, megbízhatóság,
– jó kommunikációs képesség,
– szakmai igényesség és elhivatottság,
– felhasználói szintű számítógépes ismeretek (Word, Excel stb.)

• Előnyt jelent:
– angol, német nyelvismeret,
– B típusú jogosítvány,
– azonnali kezdés

• Amit biztosítunk:
– szakmai fejlődés,
– valóban versenyképes fizetés,
– rendszeres szakmai továbbképzés és csapatépítő programok

Jelentkezés fényképes önéletrajzzal és motivációs levéllel a takacs.gergo[kukac]tradius.hu címen.


 Gyakornoki pozíció:

A Szűcs és Társai Ügyvédi Iroda (1054 Budapest, Alkotmány u. 23.; www.tradius.hu) gyakornokot keres hosszútávra, azonnali kezdéssel.

Feladatok:
– ügyvédek, jelöltek munkájának segítése
– beadványok szerkesztése
– jogszabálykutatás
– közreműködés cégeljárásban, fizetési meghagyásos eljárásban.

Előnyt jelent:
– ügyvédi irodában szerzett tapasztalat
– angol nyelv kimagasló szintű ismerete
– francia és/vagy német nyelv középszintű ismerete.

Elvárások:
– önálló, kitartó, precíz munkavégzés
– magabiztos fellépés
– csapatmunka
– szövegszerkesztő, táblázatkezelő és levelezőprogramok készségszintű ismerete.

Amit kínálunk:
– hosszú távú munkalehetőség, előrelépési lehetőség
– szakmai fejlődésben való támogatás
– igényes, elismert, reprezentatív munkahely
– fiatalos, lendületes, kreatív csapat
– széleskörű tapasztalatszerzés a polgári és gazdasági büntetőjog területén.

Fizetés:
megegyezés szerint.

A jelentkezéseket (fényképes önéletrajz, motivációs levéllel) az iroda@tradius.hu e-mail címre várjuk.


 Titkárnői pozíció:

A Szűcs és Társai Ügyvédi Iroda (V. kerület) (www.tradius.hu) főállású titkárnőt keres:

Feladatok:
– nyilvántartások vezetése;
– levelek iktatásában való közreműködés;
– személyi asszisztencia ellátása;
– azonnali logisztikai és ügyintézési feladatok;
– pénzügyi adminisztráció (számla kiállítás, könyvelés előkészítése);
– ügyvédek munkájának segítése;
– recepció felügyelete;
– partnerekkel való kapcsolattartás.

Elvárások:
– önálló munkavégzésre való képesség,
– precizitás, megbízhatóság,
– jó kommunikációs képesség,
– magas szintű számítógépes ismeretek (Word, Excel stb.).

Előnyt jelent:
– korábbi, ügyvédi irodánál szerzett tapasztalat,
– korábbi, más hasonló jellegű tapasztalat,
– B típusú jogosítvány,
– azonnali kezdés.

Jelentkezni fényképes önéletrajzzal és fizetési igény megjelölésével a titkarsag[kukac]tradius.hu e-mail címen lehet.